Egy-A szokásos

Sziasztok! 
Az eredeti tervekkel ellentétben jó hamar befejeztem a részt. Ez egy bevezető, megismerhetitek a szereplőket. Kíváncsi vagyok hogy tetszik nektek,én nem vagyok megelégedve magammal, tudok jobbat is.
Jó olvasást és várom a hideg-meleg kritikákat! Bármi jöhet :).
Az érettségizőknek kitartást és sok sikert kívánok!
Carlie Verna

Rilla Shanelle nem tartozott azok közé az emberek közé, akik nyitott szemmel jártak a világban. Nem figyelt az házak tetején lévő gondosan kidolgozott szobrokra, az őszi látképre. Nem látta a legalább öt színben pompázó levél kupacokat, nem érdekelte New York őszi képe. Csak ment, mint minden délután a Central Park egyik eldugottabb részébe.

    Gyerekkora óta Manhattanban élt, sokat töltött a parkban, de mióta bekerült a Manhattan középiskolába minden szabadidejét ott töltötte a barátaival. Szerette őket, jól érezte magát velük, hálás volt nekik minden jó pillanatért.
    Mire odaért a külön elkerített helyükre a társaság egy része már ott volt. Az egyik padon egy alacsony, barna hajú lány ült, kihúzva magát. Ruházatán látszott, hogy sokat fordít öltözködésére, de Rilla nagyon jól tudta-bár nem beszéltek erről-hogy csak alacsonyságát próbálja ellensúlyozni ezzel. Mellette egy jóval magasabb fiú ült, kedves barna szeme, örömöt sugárzott, mikor meglátta Rillát.
- Sziasztok!- intett nekik Rilla, majd helyet foglalt kettejük közé.
- Brooks titkol valamit - méregette sokat sejtő tekintettel a lány- egyfolytában a telefonját nézegeti, pedig tudjuk, hogy inkább Téged szokott.
    Brooks összehúzott szemöldökkel emelte fel fejét, amit eddig készüléke felé fordított és zavartan mérte végig Rillát, aki már tudomást vett Elsie megjegyzéséről. Mióta történt az a bizonyos polcos jelenet barátnője egyik legkedvesebb dolgává vált Brooks és az ő cukkolása.
- Elsie meg nem tudja megérteni se azt, hogy nem titkolózom, vagy ha ez annak számít akkor is kiderül pár perc múlva miről van szó, se azt...-itt vett egy mély levegőt-hogy nem történt semmi köztünk a nyáron.
- Nem fog rólunk leszállni Brooks-sóhajtott Rilla, de Elsie továbbra sem hagyta abba sejtelmes vigyorgását, amit Rillának sokszor lett volna kedve letörölni gondosan kifestett arcáról.
    Félreértés ne essék Rilla imádta Elsiet, legjobb barátnők voltak, kötötte őket az a kimondatlan ,,Legjobb Barátság Eskü",de úgy, ahogyan Elsienek nem tetszett az ő rendetlensége és igénytelensége-ami csak Elsie szerint volt ,,bosszantó" és ,,súlyos"- úgy nem szerette ő, ha megállás nélkül kombinál. Így alkottak ők jó párost.
      A beállt csöndet Brooks szüntette meg: hirtelen felnézett telefonjából, s olyan gyorsan pattant fel az amúgy is labilis padról, hogy az nagyot billent előre. Elsienek nagy szerencséje volt, hogy Rilla ott ült mellette, mert könnyű súlyával rögtön leesett volna, ha ő nem tartja lent.
-Te őrült!-sikította Elsie és Brooks után vetette magát, aki eközben már a bejárat közelében állt.
      Rilla megpróbálta egyenletessé tenni lélegzését a nagy ijedelem után és már majdnem lenyugodott, de valaki-illetve valakik-miatt nem tudta eldönteni, hogy pulzusszáma kétszázszorosára nőtt, vagy annyira lecsökkent, hogy homályosan látott és elvesztette egyensúlyérzékét.
       A valakik most egymás mellett álltak egymás kezét fogva, míg az egyikük meg nem szólalt.
-Srácok, bemutatom a barátnőmet Dorthat- mondta Brent és kezüket, amiket eddig összekulcsolva tartottak, most szétválasztották és Brooks illedelmességével rázta meg a lány kezét.
       Brent most megszeppenve állt ,,barátnője" mellett és mintha megnyugodott volna, mikor visszaszerezte ,,ennek a bizonyos Dortha"-nak a kezét. És Rilla? Rilla még mindig abban az állapotban volt, mint az érkezésük előtt és le sem tudta a szemét venni Brentről. Valamit látott rajta, valami mást.
       A haja ugyanolyan barna volt, ugyanúgy volt megfésülve, ugyanolyan szép volt, mint mindig és Rillának megint eszébe jutott, amikor életében először ért hozzá Briant hajához. Amikor barátok lettek.
       Ruházata sem változott, még mindig rajta volt örök kitűzője, amin kedvenc bandája logója volt. Rilla is szerette a Nirvanát, sokszor megtárgyalták, kivesézték az új dalokat, és azokból a beszélgetésekből is kiderült, hogy Brent mennyire okos.
       Rilla visszatért arca fürkészésére és végül rátalált a változás forrására. A szeme most megállás nélkül csillogott szája egy másodpercre sem konyult le, mindig mosolygott.
- Dortha Sherry vagyok- nyújtotta kezét Rillának a jövevény.
       Még egyszer ránézett Brentre, egyenesen a szemébe és megrázta Dortha mancsát.
       Ebben nem volt változás. Csak ugyanazt csinálta, mint mindig. Elviselt. Semmiség.